Márkói-malom
Drucskó-malom 

Márkóhoz, pontosabban a területén lévő középkori településhez, Mesterihez köthető első malom-említés egy 1313.-ban kelt, a veszprémi káptalani által kiadott telepítési engedély, amelyben a káptalan a betelepülni szándékozó földesurat az elnéptelenedés ellen jobbágy betelepítésre, és malom-építésre kötelezte. Az hogy ez a malom pontosan hol lehetett, nem tudjuk, de falu északi határában két ággal eredő, Sédbe csatlakozó egykor bővizű Márkó patak a torkolata ragyogó malom helyet kínált.

 Nem véletlen hát, hogy ide, települt egy malom, a későbbi és a Drucskó-malom, és így nyerte el a nevét a felette magasodó „Malom-hegy”.  A malomhely két irányból kapta a vizet, és a helybeli, 8-10 fokos rásegítő források biztosították, hogy a malom télen sem „fagyott le”, egész évben működhetett. Hosszú ideig a veszprémi káptalan (püspöki megye gazdálkodását irányító szervezet) tulajdona volt, majd Márkó községé. Jelenlegi nevét az utolsó üzemeltetőjétől kapta.

Márkó malmát több középkori forrás említi. A malom elődje lehetett az a bakonybéli bencés apátság  alapításakor  Gizella királyné adományaként juttatott malom, melyet később a veszprémivölgyi apácák béreltek   „Szentmárkúr földjén”,  a mai  Márkó egyik középkori település részén.

1424-ben a terület, és valószínűleg a hozzátartozó malom is, a Less (Vár) heggyel, és Mennyeke pusztával már veszprémi káptalani tulajdon.

A mai malomépület előzményének építési koráról nincs pontos adatunk. Az I. katonai felmérés térképén (1782.-1785.) még nem ábrázolták a földmérők, de a II. felmérésen (1806.-1869.) már szerepel, a főmedret (vadárkot) és a malomcsatornát is feltüntetve. A malom helye a jelenleg látható épület környékén lehetett.

A németföldről 1730.-tól meginduló betelepedések miatt megnőtt a lakosság, mind több élelemre, lakóházra, ruházatra volt szükség. A gabonaőrléshez, az építés faanyag fűrészeléséhez, öltözködési gyapjúszövet feldolgozáshoz a vízimalmok jelentették a technikai hátteret. A betelepülést segítve  a malmot 1775.-ben a földesúr püspök, méltányosan, évi 1 Ft -ért bérbe adta a falunak.

 

Egy 1832. évi jegyzőkönyv szerint a malom Márkó helység Ekkor, 2 db felülcsapott malomkerék hajtja, a vízkerekekre a vizet 1-1 zsilipes fa vályúval vezetik és „felhúzó táblás zuggója” (zsilipje) 60 lábbal előrébb van.

1893.-ban Bolgár Mihály a „Veszprém város meteorológiai viszonyai és kútvizeiről” írt könyvében a Séd forrásvidékérő írva, megemlíti, hogy a Herend feletti Hajagról eredő két ág, a szentgáli ággal Bándon egyesül, majd a csapberki forrásokkal kiegészülve, „Márkónál egy kisebb eret vesz fel”, és a forrástól eddig a 10 vízimalmot hajt meg. A séd további szakszán közel 50 malom működött még.

 Márkó község a malmot rendszeresen megtartott árveréseken üzemeltetésre bérbe adta.

1923.-ban a község a malom értékesítését árverésen hirdette meg. Az új tulakdonosa a Kerka-patak (Zala vármegye) vidékéről, Kerkaújfaluból (a mai Csesztreghez tartózó településről) idetelepült vízimolnár, Czinder Jenő lett.  Ő üzemeltette 1936-ban bekövetkezett haláláig, majd  özvegyéé lett a  malom.  Czinderéknek két fiuk, pap lett.  Jenő (Kerkaújfalu, 1904. nov. 9. – Pannonhalma, 1970. nov. 8.) jezsuita szerzetesként felvette a születési helyére utaló „Kerkai „ vezeték nevet.  Kerkai Jenő néven vált országosan ismertté, mint  a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete 1935-1946), magyar vidék felemelkedéséért küzdő haladó szellemű világi reformmozgalom kezdeményezője, vezetője,  a népfőiskolák létesítésének elindítója. A KALOT működése alatt 35 ezer parasztfiatalt képzett ki intenzív tanfolyamokon.

Czinderék után, 1948.-ban a márkói Drucskó Mihály tulajdonába került a malom, amely ekkor 1 malomkőpárral, 2 hengerszékkel, síkszitával, 1 köves darálóval működött, de a meghajtórendszere (transzmisszió) segítségével szalagfűrészt és szecskavágót is üzemeltettek. Még látható a malom víznyeréshez 1951-ben Drucskó Mihály által épített beton gát, előtte a felduzzasztott patakkal.  Ebből indult, a vízgyűjtő befolyásával szemben, a zsiliptáblával zárható malom csatorna, mely az „üzemi vizet” a malomkerekekre vitte. A malomárkot a malom átalakítása során részben betemették. A betongát tetején alakították ki az árapasztót, amely a nem hasznosított vizet, két lépcsős csillapítással (hogy a vadárkot kímélje) a Sédbe visszavezette. Több víz esetén a gát teljes hosszában vízesésszerűen zúdul le a víz.

Veszprém környékén a duzzasztókkal egybeépített zsilipet, a patakra, malomcsatornákra telepített, le-fel mozgatható zsiliptáblákkal működő vízszabályozó berendezéseket, vízterelőket, leeresztőket „zúgó”, vagy „zuggó” tájszóval emlegették. Ha szerencsénk van, és kis tóban elég víz van, látjuk, és halljuk is, hogy miért.  A felgyűlt víz, csobogva, zúgva átbukik a gáton, zúg.

Aszályos időszakokban ez a zúgás bizony elmarad, mit ahogy volt ez 2024 nyarán is. Ha nem volt víz, a malom sem működött, és koplalt, a tartalékaiból élt a molnár, várva a patak vízgyűjtőjébe, a hegyekbe lehulló esőket. A vízimolnároknál ilyenkor emlegették is a mondást: „A molnár akkor iszik bort, ha van vize."