Túra a farkasgyepűi erdőkben!
A monda szerint Farkasgyepű tájékán régen szép számmal éltek farkasok, s ezek mind a helybéli lakosságra, mind az átutazókra állandó veszélyt jelentettek. Az ide érkező utasok az erdőn áthaladva égő szalmakévéket dobáltak le a saroglyából maguk után, hogy ezzel elriasszák a rájuk leselkedő farkasokat. A farkas veszély az 1700-as évek elejére megszűnt. Az erdőn már csak a szomjúság és éhség réme leselkedett az utazóra. Ennek elűzésére csárdát létesített az út mentén a Veszprémi Püspökség. Feladata volt, hogy az utas és lovai teljes ellátásban részesüljenek. Ebből származik a település néhány további elnevezése is: Csárda, Koplaló.
Nem félünk a farkastól! Hagyományteremtő céllal rövid sétára várjuk a bátor jelentkezőket a Pisztrángos-tóhoz és Magyar-forráshoz. Zsíroskenyérrel, teával, forralt borral leküzdünk együtt minden veszélyt! Kedvenc bögréjét mindenki hozza magával! Eldobható poharat nem tudunk adni!
A 30-km-ről vagy messzebbről (farkas egy járónapi távolságból) érkező résztvevők között a Csurgó Vendégház felajánlásából 2-2 éjszakás szállást sorsolunk ki!
Túra időpontja: 2022.10.30. 14-16 óra között
Helyszíne: Farkasgyepű Faluház
Parkolás Faluház udvarán és Nimród vendéglő kijelölt füves parkolójában
Túra távja: 4km
Jelentkezés előregisztrációval: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 0630/343-8213
Túra díja: 500Ft adomány
Szervező: HATESZ Egyesület www.hatesz.hu
Farkasgyepű Község Önkormányzata