Aranyos kör néven szerevezett a HATESZ egyesület kerékpártúrát Herendről 2022.06.19-én a „Tekerj a Zöldben” programsorozat keretében a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és az Aktív Magyarország támogatásával.
Herend-Hárskút-Márkó-Bánd-Herend volt a körtúra útvonala sok erdei szakasszal 28 km távval és 630 m szintemelkedéssel. 20 főt sikerült toborozni a túrára a 14 és 59 éves korosztályból, melyben örömünkre volt két család is.
Fő látványosságok: Aranyos-patak völgye, Bakonyi koala, Prédikálószék, Esztergáli-forrás, Hárskút-Úrnapi körmenet, Fekete István tanösvény, Márkói templom, Séd-patak vízesése, Séd-völgy, Széphegyi-malom, Tiszafás alja, Bánd Essegvár, Herend Porcelánium. Sok látványosság közül kiemelkedő volt az eldugott és sokak által nem ismert Esztergáli-forrás bemutatása, sörözés Hárskúton, véletlen részvétel az Úrnapi körmenetben, több kilométer erdei gurulás Márkóig.
A túra Herendről indult a nemrégen átadott bringapontról, melynek átadásában egyesületünk is közreműködött. Igazi bakonyi rengetegbe érkeztek a kerékpárosok már a település határától. A program nevét egy patak adta, mely egészen Hárskútig uralja a völgyet. Aranyos-patak medre jelenleg száraz, de hosszú évezredek alatt mély völgyet formált a víz a tájba. Ős bükköknél pihent meg először csapatunk, ahol megismerkedhettünk az erdők régi használatáról, a disznókat makkoltató pásztorok életével. Hét vezérnek neveztük el ezeket a 200 éves fákat. Egyre feljebb kapaszkodtunk a murvás erdészeti úton egészen egy útszéli medvéig. Ez a teremtmény egy érdekes kinövés egy gyertyán fa törzsén mely nagyon emlékeztet egy fára mászó koala mackóra. Pár éve vettük észre az út menti látványosságot amikor Ausztráliában a hatalmas erdőtüzekkel küzdöttek és a lakosok is mentették az erdei állatokat, mint a koala mackókat is. Erdészeti engedéllyel kérelmünkre ez a fa védelem alá került, emlékeztetve az erdei környezet védelmére. Nem sokat kellett tovább mennünk az egyik legszebb helyi látványosságért, mely a Prédikálószék nevet viseli. Függőleges nagy sziklafal szép formájával megállásra készteti a vándorokat. Különleges geológiai alapszelvény, mely a jura kor 250 millió éves tanúja a magába zárt ammoniteszek lenyomataival, vöröses színeivel. Ezt követően meredek szakaszt kellett leküzdeni tekerve vagy tolva. Árnyas mezőket érintve jutottunk el Hárskút határában az Esztergáli-forráshoz. Az 500m magas település mellett bővízű forrás fakad a lombok alatt. Pihenőhellyel, kis tóval egy kis ékszerdoboz. Feltöltöttük a kulacsokat, kipihentük az emelkedőket. Hárskút központja volt utána a célpont a Bakony Kincse Eszpresszó. Ebéd és sör szükségleteit mindenki megoldhatta. A presszó előtt haladt el az Úrnapi körmenet, így véletlenül mi is részesei lettünk a ceremóniának. Jutalom gurulás járt mindenkinek a hegymászásért cserébe. Izgalmas erdei utakon a Fekete István tanösvényen közelítettünk Márkó felé. Egy nyílt magaslaton körbe szemlélhettük a tájat a Bakony Déli hegyeivel, Veszprém látképével. Meg se álltunk a Séd-patak hidjáig, ahol a régi malmot nagy vízeséssel kerüli a patak. Érintettük az épülő új Séd-völgyi kerékpárutat, de most földutakon kalandoztunk tovább Bándig. Tiszafás és az Essegvár látványa között tekertünk, innen már nincs messze Herend. A világhírű porcelánt egy aranydíszes oroszlán jelképezte a méltán híres gyár előtt, melyet kerékpárjainknak is megmutattunk. Vidám fagyizással zártuk a jól sikerül bringakört. Aki nem hiszi tekerjen utánunk, jelszó Tekerj a Zöldbe!
Cím: 8440 Herend, Dózsa György utca 53.
Telefon: +36-88/785-702
E-mail: info@hajag.hu
Egyesület elnöke: Bácskai Péter
Adószámunk: 18650703-1-19
Bankszámlaszámunk: 73600039-15304991
Pénzintézet: B3 Takarék Takarékszövetkezet